Előbb legyen alapember a Fradiban, majd kapjanak érte több pénzt, mint Laidouniért – ezt kívánja 17 éves fiának az FTC legendája, Lisztes Krisztián. A 49-szeres válogatott labdarúgó 30 éve mutatkozott be a Fradiban, így saját berobbanásáról is kérdeztük a HajráZöldekben.
Lisztes Krisztiánról már 35 éve, 12 esztendős korában is írt a nemzetközi és a magyar sajtó – csodagyereknek, az új Puskásnak kiáltották ki, miután a Norvég Kupa nevű utánpótlástorna legjobb játékosa és gólkirálya lett. Emlékszel ezekre a cikkekre?
Óriási élmény volt az a torna, sőt már maga az is, hogy abban az időben eljuthattunk külföldre. A nagybátyám Oslóban él, így a vele való találkozás is hozzátett az élményhez. A legfontosabbak persze 12 évesen is a meccsek voltak, akkor is csak a foci forgott a fejemben. A norvég sajtó valóban azt írta rólam, hogy én vagyok az új Puskás, persze a magyar tehetségek kapcsán gyakran felvetődött ez az összehasonlítás. Magát a Norvég Kupát úgy éltük meg, mint egy mini világbajnokságot.
Hogyan hatottak rád a cikkek?
Nagyon jó kezekben voltam ilyen szempontból is. Inkább pozitív hatásuk voltak a cikkeknek, motiváltak engem. Tisztában voltam már gyermekként is, hogy a Fradi egy különleges közeg, ahol győzelmek, kupák kellenek. Kaszás Pali bácsi egy olyan miliőt épített fel, hogy ha elszálltam volna, vagy negatívan befolyásolták volna a személyiségemet, azonnal közbelépett volna. Persze a kamaszkor tele van mélységgel és magasságokkal, akadnak visszaesések, amiket tudni kell kezelni.
Neked azt kellett kezelni, hogy az új Puskásnak kiáltottak ki, fiadnak pedig azt, hogy Lisztes Krisztiánnak hívják.
Azt gondolom, hogy jól kezeli ezt a helyzetet. Bár a neheze valószínűleg most fog következni, ahogy egyre inkább a rivaldafénybe kerül. Jó a személyisége, nem érintik meg sem a pozitív sem a negatív kritikák. Azt látom, hogy jó úton halad és jól kezeli a Lisztes névből fakadó helyzetet. Inkább motiválja ez, minthogy györcsössé tegye, vagy féket jelentsen a karrierjében. Azt érzem, hogy büszke a nevére, és ami még fontos: ő is egy versenyző típus, aki nem szeret kikapni.
Bevillan az embernek korábbi csapattársad, ifj. Albert Flórián, aki akkor azt élhette át, mint most a fiad…
Flórin talán még nagyobb nyomás volt emiatt, hisz édesapja az egyetlen aranylabdásunk. Én próbáltam Krisznél nem erőltetni a labdarúgást. Persze, központban volt nálunk is a labda, és örültem neki, hogy szereti. Legfőképp viszont attól voltam boldog, hogy megvolt a belső motivációja, szeretett edzésre járni. Mindig arra próbáltam terelni, hogy az aktuális edzőjének szava a legfontosabb. Emellett igyekeztem olyan biztos hátteret biztosítani számára, amely révén érzi a támogatásomat, hogy segítem őt.
Gyakran beszélgettek a karrierjéről, az édesapja miatti felé irányuló nagyobb elvárásokról?
Szoktunk beszélgetni erről, de nem túl sokat. Egyrészt szerintem nagyon jól látja saját magát, kiválóan értékeli a mérkőzéseket, szinte ugyanazt látjuk mindketten. Nem kerekíti felfelé a történteket, nem keresi másban a hibát egy rosszabbul sikerült találkozó után. Ahogy mondtam, a neheze most kezdődik számára. Aláírt egy három és féléves szerződést az első csapatnál, amibe most be kell magát verekednie. Nem lesz könnyű, hisz jó játékosokból áll a keret, sok a külföldi. Nemes kihívás, hogy Krisz ebbe beleálljon, de úgy érzem, hogy jó úton halad. Bízom benne, hogy a kisebb sérülése után újra előre kap, és lesz módja bizonyítani.
Hogy ment a beilleszkedés neked, „a csodagyereknek”? A futball ugyan csapatsport, de az egyéni érdekek olykor jobban előtérbe kerülnek, az idősebb játékosok pedig nem mindig fogadják tárt karokkal a fiatalokat. Hogy volt ez a te esetedben?
Nagyon gyorsan ment a beilleszkedés. Ahogy mondtam, a Fradi különleges közeg, ahol a többiek is látták bennem a tehetséget, így mindenki nagyon pozitív és segítőkész volt. Abban a gárdában egyébként is sok saját nevelésű spíler játszott, így nagyon összetartottunk, segítettük egymást. Nekem csak jól kellett játszanom, és bizonyítanom kellett a pályán. Lehet újságcikkeket írni, valakit felmagasztalni, a Fradi közönség kritikus, ott teljesíteni kell, a végén pedig minden a pályán dől el. Nincs mellébeszélés, egy-egy telt házas meccsen mindenki látja, hogy milyen megoldásai vannak egyes játékosoknak. Hála Istennek nekem gyorsan ment az áttörés. Hamar gólt lőttem és bejátszottam magam a kezdőbe. A Fradi közeg egyébként olyan szempontból is jó iskola, hogy itt valóban mindig a győzelem a cél, itt igenis teljesíteni kell, konkurenciaharc van a csapaton belül. Én ebben nőttem fel, így természetesnek vettem a későbbiekben is, hogy semmit sem adnak ingyen, meg kell harcolni a hírnévért a sikerekért.
A bemutatkozásod után nem sokkal pedig Détári Lajos, posztod akkori első számú játékosa eligazolt a Ferencvárosból, Nyilasi Tibor pedig az akkor 17 éves Lisztes Krisztiánra bízta a karmesteri pálcát. Nem ijedtél meg a feladattól?
Kell a karrierben egy pici szerencse-faktor. Ha a Döme még marad egy évet, lehet, hogy nekem is elhúzódik a bemutatkozásom. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a tehetség mindig utat tör magának, és a szerencse is csak akkor ér utol, ha megdolgozol érte. Én éltem a lehetőséggel és nagyon hálás vagyok Nyilasi Tibornak, hogy 17 évesen megkaphattam a tízest mezt, valamint egy olyan pozíciót, ami teher és óriási felelősség egyben. Én szerettem ezeket a kihívásokat. Nagyon hálás vagyok ezért az időszakért, és hogy a Fradiban mutatkozhattam be, itt élhettem meg ekkora sikereket. Semmire sem cserélném el ezt az időszakot.
Mit gondolsz, mikor kapja meg a lehetőséget fiad is a Fradiban?
Mint egy apuka bízom benne, hogy eljön majd a megfelelő pillanat, amikor a Fradiban is játszhat, neki pedig sikerül bizonyítania. Azt elfogulatlanul mondhatom, hogy megvan az X-benne, és olyan képességekkel rendelkezik, amikkel reális sansza lehet a kezdőjátékos státuszra. A feladat nem könnyű, kevés fiatal tudja ezt kivívni magának, de ő ezen dolgozik. Korábban beszéltem Csercseszovval, és a fiatalok is szóba kerültek. Elmondta, hogy nála Moszkvában játszott egy 17 év körüli srác. Tehát minden a teljesíményen múlik, viszont én azt mondom, hogy fontos a jövőképet is látni. Ismerni kell, hogy kiben milyen tehetség van, amit meg kell előlegezni néha, mert szerintem ezzel mindenki jól járhat.
Egy nézői kérdést tolmácsolnék neked: minek örülnél jobban, ha fiad a Fradiban lenne alapember, vagy ha külföldre igazolna?
Annak örülnék, ha mindkettő megvalósulna. A Fradi most egy nemzetközi csapat, itt beverekednie magát az embernek legalább akkora kihívás, mint külföldön szerencsét próbálni. Azt kívánnám, hogy legyen kezdőjátékos a Fradiban, játsszon minél többet. Ha pedig úgy alakul, akkor egy win-win szituációban sok pénzért adják el külföldre, legalább 4.5 millióért, hogy kicsivel többet kapjunk érte, mint a Laidouniért.